Kalandpark

A Zamárdi Kalandpark az autópályától és a Zamárdi-Felső vasútállomástól mintegy száz méterre, egy gyönyörű, harmincötezer négyzetméteres ligetben található, és szinte végtelen lehetőségeket tartogat a szabadidő aktív eltöltésére.

A Zamárdi Kalandpark ősfái közt kifeszített köteleken létrehozott változatos akadályok és a mintegy másfél kilométernyi csúszópálya sportosan izgalmas szórakozást kínál gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. Aki adrenalin-függő, az itt függhet napestig!

Négy gyerekpálya, a nagyobbaknak (160 cm-ig) négy juniorpálya, a felnőtteknek (160 cm felett) pedig hét nagypálya áll a rendelkezésére. Minden résztvevő védőfelszerelést valamint rövid „kiképzés” kap a Kalandpark képzett animátoraitól.

A kalandpark legnépszerűbb eleme a négy csúszópálya, amely könnyen megtalálható: a Tarzan-üvöltéstől visszhangzó terület felé kell menni. tt a repülni vágyók átszáguldhatnak a „Kisbalaton”, a kalandpark csodaszép, mesterséges tava fölött.

A tó azonban nemcsak dísz: a nagy kaliberű vízigéppisztollyal felszerelt vízidodzsemekbe ülve a kalandpályák izgalma felhőtlen kacagássá oldódhat!

Aki pedig már a kalandpark minden akadályát kipipálta, annak is ezer lehetősége marad: kemencében sült pizzával pótolhatja az elégetett kalóriákat, fényképezkedhet Zamar, a kalandpark kabalaszörnye társaságában, vagy az Emlékbázisban logózott pólót vásárolhat!

Aki tehát egy kis lógásra vágyik, annak irány a Zamárdi Kalandpark!
Kalandpark

  • Város: ZAMÁRDI
  • Típus: látnivaló
  • Tel:
  • Fax:
  • Email:
  • Weboldal: Kalandpark
  • GPS koordináta: 46° 53″ 09.01″ 17° 58″ 18.19″
  • Cím: Zamárdi, Siófoki út, 8621
  • Nyitvatartás: Hétfő – Vasárnap09:00 – 20:00ig! Kedvezőtlen időjárás esetén a park biztonságtechnikai okokból zárva tarthat. Ideális, ha nem esik az eső és nincs viharos erejű szél. Nagy erejű szél, vihar, eső esetén az akadályok használatára nincs lehetőség, erre az időre a pálya a vendégek testi épségének megőrzése érdekében zárva tart!
  • Látogathatóság: egész évben, nyitvatartási időben
  • Belépődíj felnőtt: http://www.zamardikalandpark.hu/belepojegyarak
  • Belépődíj diák: http://www.zamardikalandpark.hu/belepojegyarak