Borcsa Étterem és Pizzéria

Balatonfüreden, a Balaton legszebb sétánya, a romantikus és egyben idilli Tagore-sétány keleti végénél található a népszerű vendéglátó komplexum: a Borcsa Étterem. Működését 1984-ben kezdte meg, 2000. augusztusától pedig teljesen megújulva, töretlen és egyre nagyobb népszerűséggel várja vendégeit: a sétányról betérő hölgyeket, urakat, valamint az Eszterházi Strandon fürdőző, napozó vendégeket. Az étterem évek óta a balatoni vendéglátás messze híres színfoltjának számít.

Az épületkomplexumban 200 fő befogadására alkalmas, igényes és elegáns fedett terem, 200-300 fős nyitott terasz, 80 fős Pizzéria, 80 fős konferencia– és különterem, valamint panoráma terasz áll vendégeink rendelkezésére. Az étteremben kedvező árakkal, különleges grillezett húsokkal, halakkal, vad- és szárnyas ételekkel, valamint a balatoni borvidék legjobb bortermelőinek boraival, sör–, kávé- és fagylaltkülönlegességekkel, fitness, vegetáriánus és gyermek menüvel várjuk kedves vendégeinket.

A hangulatot a tó közelsége, valamint az esti órákban közparkként üzemelő strand teszi feledhetetlenné, ahol romantikus sétákat tehetnek vendégeink, a gyermekek pedig szabadon használhatják a játszóteret. Ezen kívül kellemes élőzene varázsolja az estéket könnyeddé.

Borcsa Étterem és Pizzéria

  • Város:BALATONFÜRED
  • Típus:gasztro
  • Tel:0687580070
  • Fax:
  • Email:info@borcsaetterem.hu
  • Weboldal: Borcsa Étterem és Pizzéria
  • GPS:46.955474-17.898983000000044
  • Cím:Balatonfüred, Tagore sétány, 8230, Hungary
  • Nyitvatartás:JÚNIUS 16 – AUGUSZTUS 24. ÉTELKISZOLGÁLÁSHÉTFŐ 11:00 – 23:30 12:00 – 23:00KEDD 11:00 – 23:30 12:00 – 23:00SZERDA 11:00 – 23:30 12:00 – 23:00

    CSÜTÖRTÖK 11:00 – 23:30 12:00 – 23:00

    PÉNTEK 11:00 – 24:00 12:00 – 23:30

    SZOMBAT 11:00 – 24:00 12:00 – 23:30

    VASÁRNAP 11:00 – 23:30 12:00 – 23:00

    AUGUSZTUS 25 – SZEPTEMBER 30. ÉTELKISZOLGÁLÁS

    HÉTFŐ 11:00 – 23:00 12:00 – 22:30

    KEDD 11:00 – 23:00 12:00 – 22:30

    SZERDA 11:00 – 23:00 12:00 – 22:30

    CSÜTÖRTÖK 11:00 – 23:00 12:00 – 22:30

    PÉNTEK 11:00 – 23:00 12:00 – 22:30

    SZOMBAT 11:00 – 24:00 12:00 – 23:00

    VASÁRNAP 11:00 – 23:00 12:00 – 22:30

  • Fizetési lehetõségek: