2013-ban hagyományteremtő céllal rendezték meg Balatonfüreden az első Éjszakai Futást, amelyről csupa jó visszajelzést kaptak a szervezők, így idén is jön a folytatás.
Immáron 3. alkalommal kerül megrendezésre Magyarország legdinamikusabban fejlődő futóversenye, az I love Balaton Éjszakai Futás, 2015. július 18-án, szombaton. A verseny rajt- és célállomása a balatonfüredi Vitorlás tér.
Képforrás: www.ilovebalaton-futas.hu
A rajtidőpont (gyermek táv esetében 19:00, bulifutás, közép és félmaraton táv esetében 21:00) és helyszín az esetleges útfelbontások, egyéb szempontok miatt változhat.
A távok teljesítésének lehetősége:
A versennyel kapcsolatban fontos információ, hogy nem lesz lehetőség helyszíni nevezésre, ugyanis a szervezők idén 1500 indulóra számítottak (tavaly 1004 indulója volt a versenynek), de már most elérték az 1650 előnevezőt. A szervezők utánrendeltek még éremből, így összesen 1950 versenyzőt tudnak fogadni. Kérnek tehát minden érdeklődőt, hogy ha indulni szeretne a versenyen, nevezzen előre.
A balatoni főszezon miatt ebben az időben megközelítőleg 5000-6000 ember nézi majd és drukkol a versenyzőknek. Az útvonal végig bójázva lesz, illetve kordonszalaggal jelölt, a Fenyves parkban pedig a kialakított futópályán a kordonozáson kívül megvilágított irányítótáblák is elhelyezésre kerülnek.
A szervezők továbbá kérnek mindenkit, hogy a helyszíni regisztrációhoz vigye magával az online nevezés során kapott visszaigazoló e-mail kinyomtatott példányát, valamint bármilyen személyi azonosításhoz megfelelő okmányt! A visszaigazoló e-mail bemutatása mobiltelefonon is lehetséges.
Az online előnevezettek nevezése csak akkor érvényes, ha a nevezési díjat a regisztráció lezártáig (2015.07.08) elutalja a megadott bankszámlaszámra. Ellenkező esetben nevezését törlik.
A versennyel kapcsolatos bővebb információ a http://ilovebalaton-futas.hu oldalon olvasható.