Csodabogyós barlang

A 393 méteres tengerszint feletti magasságban, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park fokozottan védett területén nyíló barlang a bejárat mellett is látható szúrós csodabogyó nevű örökzöld cserjéről kapta nevét, amelynek itt találjuk északi elterjedési határát.
A barlang jelenleg ismert járatainak hossza összesen immár 6 kilométer, mélysége -136 m (már most hangsúlyozzuk, hogy a barlangtúrák ennek a hossznak csupán töredékét érintik). Járatai elsősorban tektonikus mozgások során jöttek létre, így túlnyomórészt hasadékfolyosók, termek és aknák jellemzik. Egyes – az itt ismertetett túrák által is érintett – szakaszokon (Függőkert, Meseország stb.) dunántúli viszonylatban igen sok és változatos képződményt (cseppkövek stb.) találunk. Óriási, látványos hasadékai mintegy természetes geológiai szelvényként mutatják be a barlangot magába foglaló felső-triász Edericsi Mészkő Formáció rétegeit.

Méreteiből, látványos formakincséből és viszonylag könnyen járható jellegéből adódóan kiválóan alkalmas a „tanbarlang” szerepre, azaz a barlangjárás, barlangkutatás technikájának, gyakorlatának elsajátítására, valamint a tektonikus folyamatok és a különböző képződmények bemutatására.
Csodabogyós barlang

  • Város:BALATONEDERICS
  • Típus:látnivaló
  • Tel:
  • Fax:
  • Email:
  • Weboldal:Csodabogyós barlang
  • GPS koordináta:46°47|32.1″N 17°22|12.2″E
  • Cím:
  • Nyitvatartás:Barlangi kalandtúrákat egész évben, naponta indítunk. Az indított túrák száma naponta legfeljebb 8, ezen belül az alap túrák maximált napi száma 5, az extrém túrák maximált napi száma 3.
    •alap túrák indulási időpontjai: 8:00, 10:00, 12:00, 14:00 és 16:00;
    •extrém túrák indulási időpontjai: 8:00, 12:00 és 16:00
  • Látogathatóság:Nyitvatartási időben
  • Belépődíj felnőtt:Részvételi díj felnőttek részére (18 évtől) Alap túra: 6.000,– Ft/fő
    Alap túra csoportos jelentkezés esetén (26 főtől): 5.000,– Ft/fő Extrém túra: 10.000,– Ft/fő
    Extrém túra csoportos jegy: nincs
  • Belépődíj diák:Részvételi díj 10–18 évesek részére Alap túra: 4.000,– Ft/fő
    Alap túra csoportos jelentkezés esetén (26 főtől): 3.000,– Ft/fő Extrém túra: ennek a korosztálynak nincs!