Kájel Csipkeház
Balatonendréden a múlt században nem volt hagyománya a csipkeverésnek. 1908-ban Kájel Endre református lelkész szervezte meg az első csipketanfolyamot Schwarz Erzsébet tanítónő szakmai irányításával.
A trianoni békekötés után (1920.) az elcsatolt területekről Magyarországra jövő tanítónők számára szervezett csipketanfolyamot, akik azután a később megszervezett csipketelepeken továbbadták az endrédi csipke készítésének tudományát, ez a faluban élő lányoknak és asszonyoknak jelentős munka, és pénzkereseti lehetőség volt. Kájel Endre szervezése nyomán kb. 30-ra tehető a megvalósult csipketelepek száma az ország különböző pontjain.
Kezdetben végcsipkéket készítettek, mintakönyv szerinti megrendelésre, melyek az akkori kor fehérnemű, asztalnemű és ágynemű díszítésének igényét elégítették ki, belföldi és külföldi piacokon egyaránt keresett volt.
Később Kájel Endréné, Koroknai Zsófia nemcsak mintákat tervezett, hanem a kivitelezésének színvonala felett is szigorúan őrködöt az elkészített és behozott csipkék átvételénél. A tervezés folyamán a megrendelők igényei szerint alakította, kicsinyítette vagy nagyította a mintákat.
Az Endréden készült csipkék mintája és anyaga igen változatos volt. Vékony, 150-180-as fonalból a finom fehérneműkhöz, vastagabb lenfonálból az asztalneműhöz ágyneműhöz készült szél- és betétcsipke.
A gyárilag készült csipke megjelenésével a vert csipke iránti kereslet megszűnt, így a lakások díszítésre szolgáló különböző méretű terítők és ruhadíszek (pl. gallér) tervezése és készítése maradt csak fenn.
A 150 éve, eredeti stílusban épült Kájel Csipkeházban bemutatásra kerül a családi gyűjteményt képező több mint 100 vert csipke, melyek tervezése és kivitelezése a család nevéhez fűződik.
- Város:BALATONENDRÉD
- Típus:látnivaló
- Tel:
- Fax:
- Email:
- Weboldal:Kájel Csipkeház
- GPS koordináta:46.8433487 / 17.9720771
- Cím:8613 Balatonendréd, Kossuth Lajos utca 30.,
- Nyitvatartás:Nyitvatartás: VI.1-VII.20.: H-V 13-17
- Látogathatóság:
- Belépődíj felnőtt:300 Ft
- Belépődíj diák:200 Ft