Szent Ignác kápolna

A jelenlegi, klasszicista stílusú, a tördemici Római úton a házak között található, előkerttel rendelkező kápolnát 1847-50 között építette gr. Eszterházy Károly pápai földesúr a szőlőbirtokosok hozzájárulásával. Felszentelése 1850. július 31-én történt Szent Ignác tiszteletére. A kis templom egyhajós, félkörösen záródó szentéllyel, egyetlen homlokzati – hagyma alakú bádogsisakos – toronnyal rendelkezik. Nyugati homlokzata páros lizénákkal (pillért utánzó vakolatsáv) tagolt, felettük háromszögű timpanonos főpárkány. Az északi oldalon befalazva , a déli oldalon üvegezett félköríves, klasszicista ablak található. A korábban szűk kápolnát 1900-ban kibővítették: déli oldalára téglalap alaprajzú sekrestyét építettek hozzá, emeletén oratóriummal. A kibővített kápolna megáldása 1900. július 29-én történt a szomszédos plébánosok és hívek részvételével. A kápolna tatarozása 1986-ban történt a nyaralók és a helybeli hívek hozzájárulásával.

Nemcsak a kápolna külsején, de belülről is látszik a gondos felújítás: a nyáron rendszeresen tartott szentmiséken a hívek méltó környezetben vehetnek részt. Szentélyében barokk oltár, a nyugati oldalon levő bejárati rész felett karzat található, amelyet a két padsor közötti folyosó vonalában timpanonos oszlopok tartanak.

Szent Ignác kápolna

  • Város:BADACSONYLÁBDIHEGY
  • Típus:látnivaló
  • Tel:
  • Fax:
  • Email:
  • Weboldal:Szent Ignác kápolna
  • GPS koordináta:46.7961; 17.4758
  • Cím:8262 Badacsonytördemic-Badacsonylábdihegy, Római út
  • Nyitvatartás:Szentmise csak a hónap 2. és 4. hetében van.
  • Látogathatóság:Szentmisék alkalmával
  • Belépődíj felnőtt:
  • Belépődíj diák: