Egészség turizmus

A 19.század végén gyógyvízként itták a Balaton vizét és benne fürödni kezdetben igazi különcködésnek számított. Volt, akik azt állították, hogy a Balaton vize fölhígult ásványvíz. Füreden évtizedekig ajánlották az orvosok a Balaton-vízben vett kádfürdőt. A tó iszapjából gyógykenőcsöt és szappant is készítettek. A tüdőbetegeknek pedig savókúrát javasoltak, melyet a tihanyi apátság juhtenyészetében készült savó és a természetes savanyúvizek keverékéből készítettek. Mindezek mellett a levegő és a napfény gyógyhatásáról is írtak. A füredi víz jelentős ásványianyag-tartalmú, jellege szerint kalcium- és magnézium-hidrogén-karbonátos, szulfátos típusú, jelentős szabad széndioxid tartalmú (ún. savanyúvíz), amely  ivó- és fürdőkúrára is alkalmas. Az Országos Gyógyhelyi- és Gyógyfürdői Főigazgatóság több mint tíz évvel ezelőtt a füredi savanyúvizet elismert, természetes ásványvízzé minősítette. A most is létező források vízét felmelegítve fürdőkúrákhoz is használják a füredi Szívkórházban. A vízből a szénsav a bőrön át felszívódik, továbbá a víz felett összegyűlő szénsavgáz belélegzése, a víz hőmérséklete együtt javítja a belső szervek vérellátását, elősegíti a szívizom vérrel, oxigénnel való ellátását. Ennek köszönhetően a szénsavas fürdő hatékonyan alkalmazható a szívbetegségek és a különféle szívbillentyű bántalmak gyógyítása során.

Balatonfüredi Szívkórház Gyógyfürdője

A gyógyfürdőben komplex fizikoterápia áll az érdeklődők rendelkezésére: szakorvosi ellátás, masszázs, szénsavas kádfürdő, mozgásterápia, elektroterápia, gyógytorna, víz alatti torna, víz alatti sugármasszázs, súlyfürdő, orvosi vizsgálat, diétás tanácsadás és kültéri úszómedence.

Balatonfüredi Szívkorház Gyógyfürdője

A füredi kúrák hatékonyságához a klimatikus tényezők – kiegyensúlyozott hőmérséklet, a csend, a jó levegő, a harmonikus szépségű táj és a tó tükrének nyugtató hatása- is hozzájárulnak. A városba látogatók több helyen kóstolhatják meg a füredi „savanyúvizet”.

Annagora Aquapark, Balatonfüred

Itt minden egyben, ami jó a nyárban!

Felejthetetlen és megunhatatlan vizes élményekben és egyedülálló kilátásban lesz része, ha meglátogatja nyáron a Balaton legnagyobb vízi élményparkját Balatonfüreden.

Annagora Aquapark

12 attraktív (ezen belül néhány adrenalinszint-növelő) felnőtt és 3 gyermek csúszda, fűtött medencék (óriás hullámmedence; gyermekmedencék pancsolóval és számos játékelemmel valamint az ún. lassú folyóval; gyermek hullámmedence); temperált külső és fedett élménymedencék (sodró folyosó, buzgárok, vizes masszázselemek); strandröplabda pálya; trafik és éttermek, büfék várják a vendégeket. Wellness részlegben jégbarlang, finn és bio szaunák, hideg vizes merülőkád, illóolajos gőzkabinok segítik a vendégek pihenését.

Balaton Uszoda Balatonfűzfő

A Balaton észak-keleti sarkát körülölelő Balatonfűzfő egyik leghíresebb sportlétesítménye a Balaton Uszoda.
50 méteres, 8 pályás, 2 méter vízmélységű feszített víztükrű nagymedencéje alkalmas úszó- és búvárúszó-versenyek, vízilabda mérkőzések, valamint műúszó bemutatók lebonyolítására.(A nagymedence vízhőmérséklete: 28 Celsius fokos)

Balaton Uszoda Balatonfűzfő

Kismedencéjének 32 Celsius fokos vízhőfoka, 80 cm-ről 130 cm-re mélyülő vízszintjével rendkívül népszerű az idősebb és fiatalabb korosztály körében.
A kismedencében egyénileg és csoportok számára úszásoktatás folyik, valamint szakképzett oktatók babaúszás órákat is tartanak.

Tapolcai Gyógybarlang

A Balaton környékén gyógyulni nemcsak gyógyfürdőben lehet. Hanem például barlangban is! A Tapolcai Gyógybarlang elsősorban asztmásoknak ajánlott. A barlang teljesen allergén mentes és állandó hőmérséklete, viszonylag magas páratartalma kiváló a légúti megbetegedésben szenvedőknek.

Tapolcai Gyógybarlang

Az egyenletesen 20°C hőmérsékletű, közel 100%-os páratartalmú, Ca-ionokban gazdag, magas széndioxid és radon tartalmú, szinte teljesen por- és csíramentes, pollenmentes barlangi levegőt légzőszervi, légúti, allergiás és asztmás betegségek gyógyítására használják: a barlangrendszer száraz részének Tapolcai Kórház alatt húzódó lezárt járatát a kórház betegei számára tarják fenn, illetve a kórház szomszédságában elhelyezkedő ingatlanon lévő ágat a barlang felett épült Hotel Pelion szálloda szállóvendégei használhatják.

Hévízi tó

Hévízen a természetes gyógyítás és az egészségmegőrzés szinte minden eleme megtalálható, melyek apró részecskeként egymáshoz illeszkedve kerek egészet alkotnak.

Ez a kerek egész egyszóval úgy írható le, hogy egészség. Az elemeknek önmagukban is gyógyító hatásuk van, de az együttes jelenlét magasabb hatékonysággal alkalmazható a gyógyítás, rehabilitáció és az egészségmegőrzés során egyaránt.

Hévízi tó

Ha Hévíz, akkor a gyógyító elemek közül mi mást is lehetne az első helyen említeni, mint a  termáltóban való fürdőzést. A víz lágy, selymes simogatása és a lebegés érzése, a ringatózó lótuszok, a víz gyógyító illata, a fák zöldellő lombkoronája nyugtatja az idegrendszert, s együttesen a gyógyulás pszichikai elemét jelentik.

Megtapasztalni azt, ahogyan a vízcseppek apró gömböcskékhez hasonlóan masszírozzák testünket, egyedülálló a világon. Télen a párafüggönyön át szemlélni a hófehér tájat örökre szóló élmény.

A hévízi gyógyhatások kiinduló alapja tehát a fürdőkúra, de emellett több olyan egyedi gyógyterápiás kezelést is ki kell emelni, mint például az iszappakolás, a híres súlyfürdő, a gyógymasszázsok, valamint az ivókúra.